Üdvözöljük a Budaörsi Polgármesteri Hivatal Elektronikus
Ügyintézési Rendszerében!
A 2018. január 1-jén hatályba lépett jogszabályi
változások alapján a Budaörsi Polgármesteri Hivatal
ún. „elektronikus ügyintézést biztosító
szerv”. Ennek értelmében a Hivatal a feladat- és hatáskörébe
tartozó ügyeit – bizonyos kivételekkel – elektronikus
úton intézi, illetve a kérelemre induló ügyek a
Hivatalnál elektronikus úton (azaz – ahol nem kizárt
– személyes megjelenés, illetve levélpostai szolgáltatás
igénybevétele nélkül) is intézhetőek.
Az elektronikus ügyintézésről szóló tájékoztatónkat
itt
olvashatja el.
Az egyedi űrlapok az alábbi három területhez kapcsolódnak:
Az elektronikusan benyújtható űrlapok a Budaörsi Polgármesteri
Hivatal Elektronikus Ügyintézési Rendszerén belül
kialakított menürendszer segítségével érhetők
el.
2022. január 1-től az ÁNYK-n keresztül kitöltött és beküldött űrlapok fogadása Hivatalunknak
a jogszabályok szerint nem engedélyezett. Kivételként a jogalkotó a hatályon kívül
helyezett Vhr. 115. § esetében úgy rendelkezett, hogy annak 2021. december 31-én
hatályos rendelkezéseit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) részére
történő ÁNYK-űrlapok benyújtására 2021. december 31-ét követően is alkalmazni kell
tekintettel arra, hogy az ÁNYK-űrlap technológiát a NAV használja legrégebben, emiatt
szorosan integrálva van a szervezet informatikai rendszereivel. Bővebben lásd: https://euf.gov.hu/anyk-kivezetes.
A szolgáltatással kapcsolatban munkatársaink készséggel
állnak rendelkezésére az alábbi elérhetőségeken:
Budaörsi Polgármesteri Hivatal, Adóiroda
Telefon: +36 23 447 911
Email: adoiroda@budaors.hu
Budaörsi Polgármesteri Hivatal, Informatikai Iroda
Telefon: +36 23 447 837
Email: informatika@budaors.hu
Levelezési cím: 2040 Budaörs, Szabadság út 134.
Magyar Államkincstár
által készített népszerűsítő cikk (1)
Magyar Államkincstár
által készített népszerűsítő cikk (2)
https://www.youtube.com/watch?v=HUVBW-I4KpQ
https://www.youtube.com/watch?v=SVrS8mKM5As
https://www.youtube.com/watch?v=CozRxAKvsNU
https://www.youtube.com/watch?v=ZBJ-tAHXKXE
https://www.youtube.com/watch?v=txf1V52_ilY
https://www.youtube.com/watch?v=VD1WFLI__WU
https://www.youtube.com/watch?v=p0ge6K_Mjsg